Ne csak egymás vendégei legyünk

Ugyanazt az Igét hallgatták, ugyanazokat az énekeket énekelték szeptember 19-én Nagyecseden a történelmi Szatmár határ két oldaláról érkezők. A tizenhatodik Szatmár Határok Nélkül református találkozó istentisztelettel, emlékezéssel és kulturális programokkal adott teret az összetartozás megélésének, miközben az igehirdetések arra is figyelmeztettek: az egység csak akkor hiteles, ha nem marad az ünnepi szavak szintjén. A reformatus.hu beszámolója.

A nagyecsedi református nagytemplom padsorait anyaországi és partiumi gyülekezetekből érkezők töltötték meg 2026. szeptember 19-én délelőtt. A találkozó ünnepi istentiszteletének alapigéje Jézus főpapi imádsága volt János evangéliumának tizenhetedik fejezetéből. A két igehirdető ugyanannak az imádságnak két, egymást erősítő részletét emelte ki: Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Jézusnak a tanítványok megőrzéséért elmondott kérését, Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspök pedig Krisztus követőinek egységéért mondott könyörgését.

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” – idézte Fekete Károly az alapigét (Jn 17,15). Mint mondta, Krisztus nem valamiféle elkülönített „keresztyén rezervátumba” hívja tanítványait, hanem ebben a világban bíz rájuk feladatot. Az egyház nem mondhat le arról a közegről, amelyben élnie és szolgálnia kell: hiteles lelkipásztorokra, hittanoktatókra, presbiterekre és egyháztagokra van szükség, akik nemcsak szavaikkal, hanem életükkel is továbbadják a jóság, a békesség, a szeretet és a megbocsátás erejét. A püspök szerint a világnak nem másodrendű világiasságra, hanem elsőrendű keresztyénekre van szüksége.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke

A tiszántúli püspök arra is figyelmeztetett, hogy az egyház küldetését két ellentétes tévedés torzíthatja el. Elzárkózhat a világtól egyfajta vallásos elefántcsonttoronyba, de annyira hozzá is idomulhat, hogy annak módszereivel együtt a gondolkodását is átveszi. Mindkét végletben szem elől tévesztheti küldetését, ezért újra és újra Jézus Krisztuson kell tájékozódnia. Fekete Károly érzékletes ellentétpárokkal mutatta meg a különbséget: míg a világ fiának megtervezik az arculatát, Krisztus tanítványának karakteres arca van; az egyik reflektorfénybe vágyik, a másikban világosság támad; az egyiknek szlogent adnak a szájába, a másik hitvallást tesz. A hitvalló tanítvány nem önmagát akarja megvalósítani, hanem a megváltás valóságát éli meg, és így válhat másokat is Krisztushoz hívó emberré.

Bogdán Szabolcs János arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus főpapi imája nemcsak az akkori tanítványokért szólt, hanem azokért is, akik később az ő szavuk nyomán jutnak hitre. Isten ugyanis küldetést bíz követőire: az evangéliumot adja ajkukra, hogy örömüzenete által mások is megismerhessék őt. Bár ma sokan temetnék az egyházat, vagy a templomfalak közé szorítanák, Isten Igéjét nem lehet bezárni és bilincsbe verni. Hirdetése ugyanakkor bátor kiállást és odaszánt szolgálatot kíván: Krisztus követése nem könnyed utazás, hanem olyan küldetés, amelyben csak a mellette való szilárd elköteleződés tarthatja meg a tanítványt.

Bogdán Szabolcs, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke

Az evangélium hirdetését azonban az életnek is alá kell támasztania. Ennek egyik legfontosabb jele a Krisztus követői közötti egység – hangsúlyozta a püspök. Ez nem hosszas tárgyalások vagy érdekek mentén kialakított egyezség, hanem az Úrral való élő és őszinte kapcsolat következménye, amelyben a tanítványok felül tudnak emelkedni különbözőségeiken és ellentéteiken. Ha az egység csak a szavak szintjén létezik, hamissá és hosszú távon fenntarthatatlanná válik. Tétje túlmutat magán a közösségen: a tanítványok egységének a hétköznapokban is láthatóvá kell válnia, „hogy elhiggye a világ”, hogy Jézus Krisztust az Atya küldte.

Az istentisztelet könyörgése ezt a tanítást közvetlenül Szatmár valóságára fordította le. Beszterczey András, a debreceni Nagytemplom lelkipásztora imádságában hálát adott azért, hogy a különböző településekről és az országhatár két oldaláról érkezők ugyanazt az Igét hallgatják, ugyanazokat az énekeket éneklik, és ugyanahhoz az Atyához fordulnak. Egy mondata egyúttal mércét is állított a nap elé: – Bocsásd meg, amikor az összetartozásról olyan szépen tudunk beszélni, de a hétköznapokban nem keressük egymást, nem kérdezünk, nem segítünk, amikor arra szükség volna. A könyörgés arra hívott, hogy a közös múlt ne csupán ünnepi emlék, hanem a jelenben is ható erőforrás legyen.

A Szatmár Határok Nélkül szervezői is a hűséget és az összetartozást állították középpontba. Kovács Lajos, Nagyecsed polgármestere, II. Rákóczi Ferenc példáját idézte fel, aki szerinte a megosztottság korában is képes volt különböző közösségeket egy célért egyesíteni. A Reformátusok Szatmárért Egyesület elnöke, Fülöp István pedig arról beszélt, hogy a családhoz, a nemzethez és Istenhez való hűségnek nemcsak kimondott szavakban, hanem tettekben is meg kell mutatkoznia.

Az idei Milotai Nyilas István-díjat az ünnepi istentiszteleten adták át Porkoláb Pál fehérgyarmati presbiternek, gazdálkodónak, a Szatmári Református Egyházmegye presbiteri főjegyzőjének. Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese laudációjában állhatatos, kipróbált és reménységben élő szatmári emberként mutatta be a díjazottat. Felidézte, hogy Porkoláb Pál a Fehérgyarmati Református Egyházközségben évtizedeken át végzett presbiteri szolgálatot, egyházmegyei és zsinati tisztséget vállalt, valamint családjával parókiát és imatermet épített Szamostatárfalván.

A kitüntetett köszönőbeszédében biztos pontokról beszélt egy megosztottsággal és üres ígéretekkel terhelt világban. Életének vezérigéjét a 158. dicséretből idézte: „Hagyjad az Úristenre te minden utadat.” Hangsúlyozta, hogy a szeretetet és a békességet nem elegendő hirdetni: úgy kell megélni, hogy az utánunk következő nemzedékek is követhető példát kapjanak.

Az istentisztelet végén Fekete Károly a Dicsőült helyeken című, frissen megjelent igehirdetés-kötetre is felhívta a figyelmet. A kiadvány a püspök 2015 és 2025 között elmondott prédikációiból válogat. Lapjain egyebek mellett a Szatmár Határok Nélkül találkozóin és a magyar kultúra napjához kapcsolódó szatmárcsekei alkalmakon elhangzott igehirdetések kaptak helyet. A kötetből az istentisztelet után a templom bejáratánál minden résztvevő vihetett magával egy ajándékpéldányt, hogy később is felidézhesse az elmúlt évek üzeneteit.

Az istentiszteletet követően a résztvevők a templomkertben megkoszorúzták a Rákóczi-emlékművet, amelynek összetört emléktábláját 2024-ben állították helyre, valamint a 2025-ben elültetett tölgyfát. Molnár Zoltán József, a Vitézi Rend északkelet-magyarországi területi székkapitánya ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy az emlékmű a fennmaradását egy tevékeny közösségnek és a nemzeti öntudatnak köszönheti. Hangsúlyozta: a hit nem maradhat csupán belső meggyőződés vagy vallási ismeret; a mindennapi életben is láthatóvá kell válnia. – A jövőnk a múltunkban, a hitünkben és a jelenünkben egyaránt gyökerezik – fogalmazott. Az évtizedes múltra tekintő emlékmű és a fiatal tölgyfa együtt arra figyelmeztetnek, hogy az örökség csak akkor maradhat élő, ha a jelen közössége gondozza és továbbadja – tette hozzá.

A református templom mögötti rendezvénytéren Kovács Lajos, Nagyecsed polgármestere egy friss helytörténeti eredményről is beszámolt. A területen egykor az ecsedi vár kastélydombja emelkedett, a közelmúltban elvégzett talajradaros vizsgálat pedig kirajzolta a hajdani várkastély alaprajzát. A mérések szerint a maradványok már negyven-ötven centiméterrel a felszín alatt megtalálhatók azon a részen, ahol az elmúlt évszázadokban nem emeltek épületet. A város következő célja a régészeti feltárás és a maradványok bemutatása.

Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója a 11. zsoltár alapján Isten uralmáról és az ember bizalmáról szólt. Egy bevásárlókocsiba épített gyermekautó képét idézte fel: a gyermek tekerheti ugyan a kis kormányt, de a kocsi mégis arra halad, amerre a szülő tolja. A hasonlat arra figyelmeztetett, hogy az ember könnyen dühössé és keserűvé válik, ha azt hiszi, minden irányt neki kell meghatároznia. Ha azonban felnéz az Atyára, felismerheti, hogy Istennek a szatmári reformátussággal is terve van.

Az ünnepi megnyitó után a hivatalos jelenlét háttérbe húzódott, a rendezvénytér közösségi élete pedig más ritmusban folytatódott. Az istentiszteleten elhangzott kérés – hogy ne csak egymás vendégei, hanem valóban testvérei legyünk – ekkor nemcsak útravalóként, hanem csendes kérdésként is velünk maradt. A nap ereje a közös étkezésben, a régi ismerősök köszöntésében, az új beszélgetésekben és a megosztott személyes történetekben mutatkozott meg. Ezt erősítette a második alkalommal megrendezett SDG Focikupa is, amely a versengés mellett a pályára lépőknek és a szurkolóknak egyaránt találkozási alkalmat kínált.