Kántorgép segíti a gyülekezeteket a közös éneklésben
Néhány éve kezdték használni a református gyülekezetekben a „Zsolt” nevű automata orgonát. A műszer feltalálója, Cseke István azzal a szándékkal hozta létre a szabadalmi oltalom alatt álló eszközt, hogy segítsen a lelkipásztoroknak, hitoktatóknak, közösségi vezetőknek az éneklés zenei kíséretében.
Az egyházi szolgálat során több helyen is gondot jelent a képzett kántor és orgona hiánya, így a liturgia fontos része, az egyházi énekek megszólaltatása finoman szólva sem egységes a gyülekezetekben. Ezt a hiányt enyhítheti Cseke István elektronikus kántorgépe, amelynek fogadtatása változó, erről is kérdezte a feltalálót az Európa Rádió riportere, Tóth Emese.
Tiszántúli Református Egyházkerület