A liturgia nem elválaszt, hanem összeköt

A nyitó áhítaton Fekete Károly püspök hirdette az igét az 1Jn 3,8 alapján: „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” A püspök hangsúlyozta, hogy Krisztus nem azért jött el, hogy a mi munkánkat lerombolja, hanem azért, hogy az ellen harcoljon, ami minket lerombol és tönkretesz. Az ördög minket is fel akar használni az ő munkájának építésében. Ebben működünk közre, amikor teret engedünk a hazugságnak, az önzésnek, és amikor a legszentebb dolgokat is engedjük bemocskolni. Az ördögi világ helyett Krisztus elénk adta az igaz élet lehetőségét, és megmutatta, hogy lehet másként. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt a "másként"-et hirdessük azzal, hogy elszánt követői vagyunk annak a harcos Messiásnak, aki nem csak harcba szállt a gonosszal, hanem le is győzte. A gonosz velünk könnyebben elbánik, elcsüggeszt, meghátrálásra vagy megalkuvásra késztet minket, de éppen az ilyen holtpontokon van a legnagyobb szükségünk arra, hogy Krisztusba kapaszkodjunk, hogy ne „a meghátrálás emberei” legyünk, „hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk”.

 

Hafenscher Károly „A jelenlét hiánya az istentiszteleten” című előadásában arról beszélt, hogy az egyház azért létezik, mert Isten jelenlétében él, és e nélkül megszűnik egyháznak lenni. A gyülekezeteinkben kedvelt „Itt van Isten köztünk...” kezdetű dicséretet elemezve beszélt az Isten jelenlétének sokoldalú megéléséről. Az Isten jelenléte belső jelenlétet, a bennünk élő Krisztus uralmát jelenti. Ezt a jelenlétet lehet és kell imádságban kérni, és lehet tudatosan keresni és megtapasztalni az egyház közösségében. Ebből a tapasztalatból nem a világtól való merev elzárkózás következik, hanem a világ felé való elindulás. A különböző felekezetek ugyan máshogy látják az Isten jelenlétének kérdését, de a különböző irányzatokban közös, hogy az isteni igéretből a közösség által megélt tapasztalat lett. A címben szereplő hiánnyal kapcsolatban a professzor figyelmeztetett, hogy ha nem hívjuk segítségül az Isten jelenlétét, és nem ő jut szóhoz az istentiszteleteinken, akkor minden kifordul magából és kiüresedik.

 

Fekete Károly „Az istentisztelet mint egységes egész” című előadásában hangsúlyozta, hogy az istentisztelet nem csupán egymást követő rítusok véletlenszerű mozaikja, hanem egy élő, összefüggő, szervesen felépített liturgikus egység, amelyben minden elemnek megvan a maga helye és feladata. Az istentisztelet szövetségesek párbeszéde, amelyben fontos, hogy világosan elkülönüljön egymástól Isten megszólalása és a gyülekezet válasza. Fontos egységelv az állandó keret és a változó tartalom kettőssége. A keret otthonosságot teremt a résztvevők számára, a tartalom pedig mozgást és gazdagságot ad. Így lehet az istentisztelet felismerhetően ugyanaz, és mégis minden alkalommal más. A koherenciát romboló tényezők között a püspök figyelmeztetett a túlmagyarázás hibájára, és kiemelte, hogy „a liturgia nem magyarázásra, hanem megélésre vár.”

 

A konferencia további előadásokkal és reflexiókkal folytatódott. Visszatérő gondolat volt, hogy bár a liturgiai különbözőségekre gyakran úgy tekintenek, mint ami elválasztja egymástól a felekezeteket, valójában a liturgia összeköti egymással a keresztyéneket.

Az esemény képekben:

 

Szöveg: Paczári András
Fotók: Varga Zsigmond