Minden féltett kincsnél jobban őrizd meg a szívedet!
Az Országos Mentőszolgálat szervezésében Élet Mentő Ponttá válhat bármely intézmény, cég, vagy szervezet épülete, amennyiben ott egy félautomata defibrillátort önköltségen elhelyeznek, továbbá többen is elvégzik az ott dolgozók közül az OMSZ egynapos, térítésmentes képzését. Nagy Róbert vállalkozóként, majd magánszemélyként már több református oktatási intézmény számára is adományozott életmentő készüléket, ezúttal a Kiserdő Református Bölcsődének ajánlotta fel az 550 ezer forint értékű eszközt. Az átadáson elmondta, hogy kollégáival szlogenüknek tartják, hogy „Egy szív, egy dobbanás”, ennek jegyében több debreceni épületben is ott vannak már az általuk adományozott defibrillátorok.

Ménes Dávid, a debreceni mentőállomás vezetője megköszönte Simon Dávid mentősnek, hogy szabadnapján vállalta a bölcsőde dolgozóinak képzését, aminek köszönhetően 29-re emelkedett a debreceni, és 54-re a hajdú-bihari Élet Mentő Pontok száma.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ehhez hozzáfűzte, hogy a megyei helyszínek csaknem tíz százalékát a debreceni református intézmények adják, hiszen a Debreceni Református Kollégium Kálvin téri épületében és a DRK Gimnáziuma és Általános Iskolája számára is helyet adó Péterfia utcai épületben, továbbá a DRK Óvodájában és a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában is van már félautomata defibrillátor, valamint annak használatára felkészített pedagógusok is, ehhez csatlakozik most ötödikként az egyházkerület legfiatalabb intézménye, a Kiserdő Református Bölcsőde. Ha pedig hozzátesszük, hogy a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumával közös épületkomplexumban működő Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája szintén rendelkezik a szükséges infrastruktúrával, akkor elmondhatjuk, hogy minden egyházkerületi fenntartású cívisvárosi intézményben azonnal elérhető a segítség hirtelen szívleállás esetén.

Végh-Kovács Éva, a bölcsőde intézményvezetője azt emelte ki, hogy a 30 dolgozó közül 17-en részt vettek a képzésen, ami a készülékkel együtt további biztonságot nyújt a gyermekek gondozásában, és akár a bölcsőde épülete közelében lakók számára is.

Az esemény képekben:
Tiszántúli Református Egyházkerület
Fotók: Miskolczi János