Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyén hagyományban

Az alapításának tizedik évfordulóját idén ünneplő Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány ebben az évben is megemlékezett névadójáról a Debreceni Ökumenikus Napok keretében megszervezett konferencián. A kétnapos programban tizenhárom előadás szerepelt, a történelmi egyházak képviselői, köztük papok, lelkészek és teológusok vettek részt a tanácskozáson. Az idei értekezések során az előadók érintették többek között a különböző felekezetek történelmi hagyományait, emellett a 21. századi – reneszánszát élő – böjt kérdésköre is megjelent.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Kustár Zoltán köszöntötte a konferencia első napjára érkezőket 2026. november 17-én délután a Debreceni Református Kollégium Dísztermében, majd szólt a szervező alapítvány tevékenységéről. Elmondta, hogy az alapítvány 2016-ban jött létre elsősorban azért, hogy támogatást adjon a felekezetek együttműködéséhez, megteremtse az érdemi párbeszéd lehetőségét. E cél elérését pályázatokon keresztül is serkenteni tudja, emellett megalapította a Pro Unitate in Christo díjat, amellyel minden évben elismer egy, az ökumené érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató díjazottat. Az alapítvány működésének szintén fontos része az immár hatodik alkalommal megrendezett Both Antal Emlékkonferencia megszervezése.

Ezt követően a házigazda Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke üdvözölte a vendégeket. Fekete Károly rövid történeti áttekintést adott a böjt protestáns hagyományairól, idézett több ismert teológustól, és a Második Helvét Hitvallás XXIV. fejezetéből is.

„Minél súlyosabban ítéli el Krisztus egyháza a tobzódást, a részegeskedést, minden bujaságot és mértéktelenséget, annál nyomatékosabban ajánlja nekünk a keresztyén böjtöt. A böjt ugyanis a hívők önmegtartóztatása és mértékletessége, valamint testünk fegyelmezése, féken tartása és megsanyargatása, amit a mindenkori szükség szerint vállalunk magunkra; ezáltal magunkat Isten előtt megalázzuk, s a testtől elvonjuk mindazt, ami ingerelné, hogy ennél könnyebben és szívesebben engedelmeskedjék a léleknek.”

A tiszántúli püspök izgalmasnak nevezte a témaválasztást, hozzátéve, hogy a református egyháznak „nincs oka szégyenkezésre, hiszen a böjt egy széles mező, amely a következetes keresztyén életmód útjait mutatja meg”. Fekete Károly hangsúlyozta azt is, hogy a megszentelődés olyan kétirányú harc, amiben döntő jelentősége van a kitartásnak, az önmegtagadó életnek.

Debrecen nemcsak református püspöki székhely, a városban van a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye központja is. Kocsis Fülöp érsek-metropolita arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben egyre több felekezet fedezi fel újra a böjtöt, és ezen keresztül is erősödik az ökumené, az egymáshoz közeledés. Utalt arra, hogy a görögkatolikus egyház történelmében is volt olyan időszak, amikor elsősorban azt kereste, hogyan lehet a böjt keretein könnyíteni.

A konferencia első előadását Dejcsics Konrád, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója tartotta. A szerzetes számos feljegyzéssel, történettel mutatta be a Pannonhalmi Főapátság böjti hagyományait, felidézve például, hogy a 18. században még karácsonykor sem ettek húst, ha az ünnep szerdára vagy péntekre esett, ezeken a napokon ugyanis egész évben tartózkodni kellett a hústól és a második étkezéstől is. Így alakult ki az évi 208 „húslátó nap”, illetve a 157 napnyi böjt. Dejcsics Konrád kiemelte, hogy a böjt csak Krisztus megváltásának fényében értelmezhető. Elmondta, hogy a fiatal szerzetesek részéről jelentős érdeklődést tapasztalnak a böjti gyakorlat iránt, és általában is érzékelhető, hogy a böjt reneszánszát éli a 21. században, de „az új generációt meg kell ismertetni a korai szerzetesi hagyomány árnyalt megközelítéséről”, mert az önmegtartóztatás nem biológiai, orvosi indikációval bíró gyakorlat: a célja az, hogy kimozdítson a napi gyakorlatból és Krisztus várására emlékeztessen.

Az evangélikus egyházat az első napon Hafenscher Károly teológus professzor képviselte. Saját bevallása szerint „mi, lutheránusok a könnyebb utat választottuk, ami egyben a komolytalanabb is, és különféle kifogásokat hozunk a böjt mellőzésére”. Példaként említette, hogy mivel Jézus kritizálta a farizeusokat böjtjük miatt, ezért vannak, akik jobbnak látják inkább nem belekezdeni. Ugyanakkor meglátása szerint a böjt isteni eszköz, amelyen keresztül a Mindenható „formálja és rekreálja a tőle való elszakadottságban vergődő embert”. Hafenscher Károly felhívta arra a figyelmet, hogy a böjt hatásaként megtanulunk uralkodni testünkön és szellemünkön, hogy ne más uralkodjon rajta. Gondolatait azzal zárt, hogy „a böjt elsősorban nem önmagunkra figyelés, hanem az Úrra való figyelés”.

A konferencia második napja reggeli áhítattal kezdődött, amelyen Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) professzora osztotta meg gondolatait a 2Jn 4–6 alapján. Hangsúlyozta, hogy a hitünk nem önmagáért való, hanem egymásért, hogy közösen valljuk meg az egyetlen Istenbe vetett hitet. A kezdettől fogva meglévő parancs, amire János apostol utal, arra figyelmeztet minket, hogy a közösségi létnek és az egyház létének is egyetlen oka és célja van: hogy szeressük egymást.

Racs Csaba, a PPKE ószövetségi tanszékvezetője áttekintést adott a böjttel kapcsolatos ószövetségi szóhasználatról, a böjt típusairól és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő elemekről. Az előadás fontos megállapítása volt, hogy a zsidóság alapvetően pozitív szemlélettel tekintett a földi javakra, ezért a böjtöt, a lemondást nem tekintették elsődleges fontosságúnak, kivéve, ha konkrét céljuk volt vele. A cél pedig elsősorban az volt, hogy az ember az önmegtartóztatás által a helyére kerüljön Isten teremtett rendjében.

Kustár Zoltán előadásában a hamis és igaz böjt kérdését vizsgálta a fogság utáni kor prófétai irodalmában. Rávilágított, hogy a babiloni fogságból való hazatérés és az új templom felszentelése után az ószövetségi nép úgy érezte, hogy bár ellátják a kultikus kötelezettségeiket, beleértve a böjtölést is, Isten mégis hallgat. Kustár Zoltán az Ézs 58 és Zak 7 tanítását elemezve mutatott rá arra, hogy a kor prófétai kritikája a böjtöléssel kapcsolatban nem magára a böjtre irányult, hanem annak öncélú gyakorlására. Ilyen módon a böjtkritika illeszkedik a fogság előtti kultuszkritikához, hiszen az akkori próféták sem az áldozati kultusz létjogosultságát vonták kétségbe, hanem annak kiüresedett és mágikus értelmezését. A prófétai tanítás szerint az igaz böjtben a lemondás és az önkorlátozás együtt jár a rászorulók szükségleteinek átvállalásával és a társadalmi igazságosságra való törekvéssel. A Zak 8 ígéretében pedig a felebarát iránti könyörület már nem a böjt feltételeként jelenik meg, hanem az üdvkorszak elhozásaként, amely szükségtelenné teszi a böjtöt.   



Zsengellér József, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem professzora a böjt funkcióváltásait tárgyalta korai és a rabbinikus zsidó irodalomban. Rámutatott, hogy a rabbinikus irodalom korlátozza az öncélú önsanyargatást, és hangsúlyozza, hogy a böjt értéke nem önmagában van, hanem a megtérésben, a cselekvésre indításban, és az Istennel való kapcsolat helyreállításában.

Bugár István, a Debreceni Egyetem Filozófiai Intézetének tanára arról nyújtott áttekintést, hogy a böjt fogalma hogyan jelenik meg az ókori görög filozófiában. Megállapította, hogy a viszonylag szűk forrásanyag ellenére kimutathatóak a korabeli zsidó és keresztyén böjtértelmezéssel kapcsolatos párhuzamok és kölcsönhatások.  

Kocsis Imre, a PPKE újszövetségi tanszékvezetője Jézus és a böjt kapcsolatát vizsgálta a szinoptikus evangéliumok alapján. Arra a következtetésre jutott, hogy a böjt nem kapott központi hangsúlyt Jézus nyilvános szolgálatában, azonban ez nem értelmezhető a böjt elvetéseként. Kiemelte, hogy az első keresztyének életét elsősorban nem a lemondás, hanem az öröm határozta meg.

Ledán M. István, a DRHE Újszövetségi Tanszékének vezetője megállapította, hogy az Újszövetség a böjt kérdésében is többszólamú. Megjelenik az egyéni kegyességben, az isteni kijelentés várásának kontextusában, illetve a gyásszal és a bűnbánattal kapcsolatban is, ugyanakkor számos újszövetségi iratban egyetlen utalás sincs a böjtölés gyakorlatára. A legtöbb alkalommal a lukácsi iratok foglalkoznak a kérdéssel, ahol a böjt összekapcsolódik az imádsággal, illetve a szolgálatra való elhívással.

Gyurkovics Miklós, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola professzora az ókeresztyén irodalomban, elsősorban Hermász Pásztor című művében vizsgálta a böjt szerepét. Hangsúlyozta, hogy a korai keresztyén írásokban a böjtölés identitásképző szerepet töltött be. Az önmegtartóztatásnak két fontos aspektusa rajzolódott ki: egyrészt a megtisztulást és a Szentírás jobb megértését segítette, másrészt a szociális segítségnyújtásra irányult.

A konferencia záró szakaszában görög- és római katolikus, valamint református előadók beszéltek a böjt történelmi hagyományairól és jelenlegi megítéléséről etikai-, teológiai- és társadalmi megközelítésben.

Az eseményen készült képek itt tekinthetők meg: