Szeptember 14-én a körösszakáli református templomban hálaadó istentisztelet tartottak a templom felújításáért, ami pályázati és egyéb támogatók segítségével valósult meg. Répási István lelkipásztor beszámolója.
Szeptember 15-én hálaadó istentiszteletre hívogattak a harangok Tiszanagyfaluban, ahol a 230 éves református templomért, és a hozzá tartozó nyáj eddigi útjáért magasztaltuk Istent az ünneplő gyülekezet közösségében. Főtiszteletű Dr. Fekete Károly püspök úr hirdette az Igét, majd pedig köszöntésekre került sor. Andrássy Gergely lelkipásztor beszámolója.
A Paszabi Református Egyházközség és Paszab Község Önkormányzata szeretettel hív és vár minden kedves érdeklődőt 2019. augusztus 24-én, a szombaton 10 órakor kezdődő hálaadó istentiszteletre a paszabi parókia felújításáért.
2018. november elején kapta az első jelzést a Lelkészi Hivatal arról, hogy a temetőben vadak garázdálkodnak. Anyagi fedezet hiányában és a tél beállta miatt azonban csak ez év tavaszán került sor megoldás reményében a kerítés építésének felvállaltatására.
Először rendeztek jótékonysági bált április 30-án a Nyíracsádi-, és a Nyírábrányi Református Egyházközségek. Az est jó alkalom volt arra, hogy a környékbeli reformátusok találkozzanak.
A Hajdúnánási Református Egyházközség és a Hajdúnánási Református Általános Iskola és Óvoda szeretettel hív és vár minden kedves érdeklődőt a Református Óvoda ünnepélyes átadása és a Református Általános Iskola bővítésének alapkőletétele alkalmából rendezett hálaadó istentiszteletre és ünnepségre.
A TTRE Cigánymisszió és az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány tisztelettel és nagy szeretettel meghívja Önt a 2019. 04. 19-én Keresztyén konferencia rendezvény keretében megvalósuló Keresztyén családi napra, amely a Dorcas Campingben lesz.
A Tiszaföldvári Református Egyházközség presbitériuma szeretettel meghívja ünnepi istentiszteletére 2019. április 28-án 15 órai kezdettel a Tiszaföldvár-Ószőlői Református Templomba, ahol Koncz Tibor esperes beiktatja hivatalába Muzsik Tamás tiszaföldvári lelkészt. Igét hirdet Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.