Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Gyülekezeti

"Bibliai Logók" kiállítás - hanganyaggal
Balog István kárpátaljai grafikus alkotásai néhány hónap alatt számos szakmai fórumon komoly érdeklődést váltottak ki, melynek eredményeképpen több elismerésben is részesült. A kiállítás a Mátészalka-Kertvárosi Református Egyházközség Kincses Házában tekinthető meg 2018. május 21-június 30. között.
- 2018/05/28
Keresztyén vagyok, Református vagyok, Tanítvány vagyok
Keresztyén vagyok, Református vagyok, Tanítvány vagyok
A tuzséri gyülekezetből négyen vettünk részt Nyírlövőn az Ifjúsági konferencián április 28-án! Fél 10 után érkeztünk meg a helyszínre, ahol Nagytiszteletű Bogya-Kis Áron tiszteletes úr nagy szeretettel fogadott minket. A rövid köszöntés után regisztráció következett, ahol minden fiatal egy kis névjegykártyát kapott a saját nevével feltüntetve, segítve ezáltal azt, hogy mindenki a saját nevén tudja szólítani a másikat. Ezen kívül ez a kis kártya és a regisztráció során megadott életkorunk más célokat is szolgált ezen a napon.
- 2018/05/23
50 esztendős a tiszalöki templom - hanganyaggal
50 esztendős a tiszalöki templom - hanganyaggal
Május 13-án 15 órától hálaadó ünnepi istentiszteletet tartottak a Tiszalöki Református Egyházközségben az ötven éve épült templomért, amely most belül is megújult.
- 2018/05/15
Adj Isten Szatmárban! - Mátyás király közeli udvarában
Adj Isten Szatmárban! - Mátyás király közeli udvarában
Adj Isten Szatmárban! - Mátyás király közeli udvarában Cégénydányádi gyermeknap 2018. május 27. (vasárnap) Mátyás király és a reneszánsz emlékévét ünnepeljük 2018-ban - Hunyadi király születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulóját. A szervezők számos kulturális programot hirdetnek országszerte és határainkon túl. Ehhez a nagyszabású eseményhez csatlakozik Cégénydányád is az Adj Isten Szatmárban! - Mátyás király közeli udvarában elnevezésű programsorozattal. A Szamos menti falu méltó módon szeretne ünnepelni és bekapcsolódni ebbe a rangos esemény-sorozatba.
- 2018/05/14
Gavrucza Tibor tárlata Tépén
Gavrucza Tibor tárlata Tépén
Május 6-án, Tépén Gavrucza Tibor nyugalmazott érmelléki esperes úr igei szolgálatával nyílt meg a több, mint 25 akvarellből álló kiállítás a tépei templomban, amely június 15-ig tekinthető meg.
- 2018/05/09
Konfirmandus foci- és asztalitenisz bajnokság Szatmárban
Konfirmandus foci- és asztalitenisz bajnokság Szatmárban
A Szatmári Református Egyházmegye konfirmandus foci- és asztalitenisz bajnokságát április 28-án rendezte Jánkmajtison. A minden évben megszervezett alkalmat idén is nagyon várták a fiatalok.
- 2018/05/04
"Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz"
Dr. Fekete Károly püspök úr a Zsidókhoz írt levélből, a 4. rész 14. 15. és 16. versben lévő igével kezdte az igehirdetést, április 7-én Matkóné Cseh Brigitta lelkész beiktatásán: "Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken Jézus az Isten fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt."
- 2018/04/11
Az Úrnak adott élet
Az Úrnak adott élet
Minden ember életében vannak mélységek és magasságok. A kérdés az, hogy ki hogyan kezeli és éli meg ezeket. Fekete Lajosné Julianna mindig az Úr kezét fogva járt az úton. Négy gyermeke közül ketten a lelkészi pályát választották. Tragédiákat és mélységeket is megélt, mégis mindig, minden körülmény között megmaradt a hitben. A Téglási Református Egyházközség tagja nem tudja elképzelni az életét hit nélkül. 
- 2018/04/11
Nem múlhat el nyomtalanul a húsvét
Nem múlhat el nyomtalanul a húsvét
„Fontosnak tartom, hogy először is házon belül vegyük komolyan az evangéliumot” - Megyesi-Horváth Borbála interjúja Tóth Tamással, a Debrecen – Kossuth Utcai Református Egyházközség lelkipásztorával.
- 2018/03/31
Vezetni és vezetve lenni
Vezetni és vezetve lenni
Az élet minden területén érzi a Teremtő gondviselését Csige Lászlóné. A Nagyhegyesi Missziói Református Egyházközség gondnoka jól látja életében az Úr munkáját, és azon dolgozik, hogy a családjában és a gyülekezetében végzett szolgálatával mondjon köszönetet a Jóistennek.
- 2018/03/29