A nyírábrányi református templom építésének nyolcvan éves évfordulója alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet július 2-án vasárnap. Megtelt az isten háza az ünnepi alkalmon. A nyírábrányi gyülekezet mellett a nyíracsádi és a fülöpi egyházközségekből is érkeztek gyülekezeti tagok az istentiszteletre.
A Karcagi Református Egyházközség fenntartásában működő általános iskola 7. és 8. évfolyamát végzett diákjainak egy csoportja június 19-23. között egy nyári táboron vett részt Balatonszárszón. A kifejezetten konfirmációs fogadalmat tett fiatalok részére szervezett 5 nap / 4 éjszakás kirándulás a szórakozás, a csapatépítés és a lelki feltöltekezés jegyében zajlott.
Lélekemelő és szívmelengető élményben volt része mindannyiunknak, akik részt vettünk 2017. június 10-én a szamosszegi templomban tartott jótékonysági esten. Az eseményt gyülekezetünk két fiatal tagja nyitotta meg hangszeres játékával.
Hálát adunk Istennek ezért az alkalomért, a kis Ajaki Református Egyház küldöttsége Lelkipásztoruk és Gondnokuk vezetésével érkeztek hozzánk június 22-én.
A Gégényi Református Egyházközségbe 2017. június 19-én érkezett meg a Szentírás. Ünnepi istentisztelet keretében fogadtuk, ahol a kijelölt igeszakaszok mellet Lengyel János lelkipásztor Igehirdetése is tanított: "Lábam előtt mécses a te Igéd, ösvényem világossága" - 119. zsoltár 105. verse alapján.
Egy 20.000 darabos példányszámú könyvtári könyvállományt kaptunk ajándékba Pappné Gyulai Katalin tankerületi igazgatónő és Czellér András igazgató jóvoltából Debrecen Városától június 20-án.
Interaktív programsorozattal emlékezett a reformáció ötszáz évvel ezelőtti kezdetére a Debrecen-Kerekestelepi és a Debrecen-Bánki Református Egyházközség június 6-11. között.
A Kisvárdai Református Egyházközség által fenntartott Kisvárdai Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumi intézmények felújítása, átalakítása és bővítése valósul meg a nyertes pályázatnak köszönhetően.