Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Gyülekezeti

Konfirmandus Focibajnokság Kocsordon
Konfirmandus Focibajnokság Kocsordon
A Szatmári Református Egyházmegye és Nt. Szalay Kont esperes úr szervezésében május 20-án rendezték meg hagyományosan, immáron 18. alkalommal a Konfirmandus Focibajnokságot. 
- 2017/05/23
A milotai, tiszabecsi, uszkai málenkíj robot és (Kecskési) Tollas Tibor hőstettének emléket állító dombormű avatása
A milotai, tiszabecsi, uszkai málenkíj robot és (Kecskési) Tollas Tibor hőstettének emléket állító dombormű avatása
A trianoni Magyarország területe tovább csonkulhatott volna még 26 faluval és néhány ezer négyzetkilométerrel. Milotán, 2017. május 21-én annak az embernek, annak a hősi tettnek állítottunk emlékművet, aki ezt megakadályozta. 
- 2017/05/22
Emlékkőavatás a Debrecen-Nagyerdei Gyülekezetben
Emlékkőavatás a Debrecen-Nagyerdei Gyülekezetben
A Debrecen-Nagyerdei Gyülekezet évente megtartja az Összetartozásunk napját. A mostani egész napos program keretében a templomkertben reformációs emlékköveket is avattunk, mely a következő gondolatokat szimbolizálja: körben való elhelyezésével az isteni teljességet, örökkévalóságot; a három háromszögben elhelyezett kő a Szentháromságot, s a szikla is a mi szilárd alapunkra utal.
- 2017/05/22
A Szentírás vándorútja a Nagylónyai Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja a Nagylónyai Református Egyházközségben
2017. május 16-17. különleges volt a nagylónyai reformátusok számára. Feszült gyermeki várakozás az arcokon és a szemekben, szinte lehetett érezni az esti istentiszteletre igyekvők megjelenésén a kérdést: jön már? Aztán a nagy pillanat, hat óra előtt néhány perccel a mátyusi gyülekezet küldöttségének a kezében feltűnt a Vándorbiblia. 
- 2017/05/19
Lelkészbeiktatás Majtison - hanganyaggal
Lelkészbeiktatás Majtison - hanganyaggal
A Majtisi Református Egyházközség 2017. május 14-én, vasárnap 15:00 órakor tartotta lelkészbeiktató ünnepi istentiszteletét a majtisi református templomban. Nagytiszteletű Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese iktatta be Szabó Béla lelkipásztort. Az Igét Főtiszteletű dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette. Az eseményről Zsoldos Barna készített összeállítást az Európa Rádióban.
- 2017/05/17
A Szentírás vándorútja a Jándi Református Egyházközségben
A Szentírás vándorútja a Jándi Református Egyházközségben
2017. május 10-én 18:00 órakor Jándra is megérkezett az a Szentírás, amely Debrecenből indult el, hogy bejárja Egyházkerületünk gyülekezeteit.
- 2017/05/12
Hálaadó Istentisztelet Hajdúszováton – hanganyaggal
Hálaadó Istentisztelet Hajdúszováton – hanganyaggal
"Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk." Zsoltárok 126,3 A Hajdúszováti Református Egyházközség 2017. május 6-án, szombaton 14 órai kezdettel hálaadó istentiszteletet tartott a reformáció 500 éves évfordulójára felújított templom örömére.
- 2017/05/09
Protestáns Költészet – Versbemutató Fehérgyarmaton
Protestáns Költészet – Versbemutató Fehérgyarmaton
„Verset mondani nemzetépítő feladat!”     (Latinovics Zoltán) A Fehérgyarmati Református Gyülekezet Pilder Mária Református Nőszövetsége Protestáns Költészet címmel versbemutatót szervezett 2017. április 23-án vasárnap a Harmadik Évezred Templomába. 
- 2017/05/09
A Szentírás Vándorútja a Barabási Református Egyházközségben
A Szentírás Vándorútja a Barabási Református Egyházközségben
„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete” Zsolt 136,1 - ezzel a Bibliai alapvetéssel és gondolattal a szívünkben állhattunk meg 2017. május 6-án, amikor fogadtuk a közénk érkező vándorútjára indított Szentírást.
- 2017/05/08
Megújulás Tiszalökön
Megújulás Tiszalökön
A tiszalöki református templom külső renoválása 2015 nyarán történt, 2016 augusztusában pedig elkezdődött a belső tér felújítása, és jelenleg is folyik.  „Először egy ijesztő kép tárult az elé, aki belépett: hiszen teljesen kiürítettük a teret. Nem voltak itt a padok, a szószék sem. Még a padló is fel volt szedve. Több hónap szorgos munkája nyomán a padlástér szigetelése, a világítás, a hangosítás megújítása valósulhatott meg. Gipszkartont helyeztek fel a mennyezetre, az aljzatra kőpadló került, az alá pedig szigetelés. Új padsorokat készíttettünk. A gyülekezet régi vágya teljesült azzal, hogy orgonát vásároltunk – hiszen hangjával és látványával megszépíti az istentiszteleteinket” – árulta el Lőrinczyné Harászi Andrea.
- 2017/04/27