A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. újra meghirdeti a három napos szervezett, nyílt kerékpártúrát a Középkori templomok útján. A Reformáció örökségtúra a vidék legszebb templomait mutatja be, az útvonal pedig épített és természeti örökségünk látványosságai mellett ezúttal fesztiválhangulatot is kínál: Szatmárcsekén a hagyományos szilvalekvárfőzésbe kóstolhatunk bele.
A katolikus újjászületés 300. évfordulóját ünneplte Debrecen július 26-án, vasárnap, az emlékév csúcs- és fénypontjaként. Az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődött a lezárt Szent Anna utcán. Az alkalmon köszöntőt mondott Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. A teljes püspöki köszöntőt itt olvashatják el:
Konferencián mutatták be Debrecenben a több éve tartó Középkori templomok útja program eredményeit és a jövő terveit. A Nagytemplomban július 21-én megtartott találkozón bemutatták a Művészet és vallás című a Felső-Tisza-vidéken című kötetet, valamint megnyílt a Középkori templomok útja időszaki kiállítás is. A Múzeumok Éjszakáján az Emlékkertben már látott tablósorozat ezúttal három hétig marad a cívisvárosban.
Ötven kárpátaljai gyermeknek nyújt egy hetes pihenést a Magyar Református Szeretetszolgálat. A háborús helyzetben élő gyermekek július 19-én érkeztek Debrecenbe, a Dorcas Kempingbe és július 26-án utaznak haza.
A Középkori templomok útja program népszerűsítése tovább folytatódik. Az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft.) több év alatt felépített tematikus útja mára megkerülhetetlen turisztikai terméke, attrakciója lett a Kárpát-medence északkeleti részének.
Pályájuk elején álló tehetséges zenekarokat és előadókat mutatott be a Tiszántúli Református Egyházkerület és a Tiszáninneni Református Egyházkerület tulajdonában lévő Európa Rádió. A Cseh Tamás nyomdokain elnevezésű magazinban anyaországbéli és határon túli zenészeket ismerhettek meg a hallgatók.
Június 26-án tartotta a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége, a debreceni Nagytemplomban a 22. Egyházkerületi Nyári Konferenciáját, amelyre több mint 350-en érkeztek a kerületen kívül Erdélyből, Királyhágómellékről és Kárpátaljáról is.
Megjelent az IGAZSÁG ÉS ÉLET 2015/3 száma, amely július-augusztus-szeptember hónapokra (Szentháromság u. 5. vasárnaptól kezdődően Szent-háromság u. 17. vasárnapjával bezárólag) tartalmaz igetanulmányokat és prédikációvázlatokat a vasárnapi és ünnepi igehirdetésekhez, továbbá segítséget nyújt a kazuális szolgálatokhoz.
Mezőtúron tartotta a Nagykunsági Református Egyházmegye rendes közgyűlését 2015. június 12-én. Dr. Fekete Károly püspök igehirdetése után Szentesi Lajos egyházmegyei gondnok, majd Beszterczey András esperes számolt be részletesen az egyházmegye 2014. esztendejéről és gyülekezeteink életéről. Az egyházmegye előadói jelentéseinek elfogadásával zárult a közgyűlés.
Június 26-án tartja a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége, a debreceni Nagytemplomban az Egyházkerületi Konferenciáját, amelyre határon túlról is érkeznek nőtestvérek.