Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Sajtóközlemény a hódmezővásárhelyi temetők ügyében
Sajtóközlemény a hódmezővásárhelyi temetők ügyében
A közelmúltban több vélemény és kérdés jelent meg a sajtóban a hódmezővásárhelyi református egyházközségek közös tulajdonában álló temetők működtetésével illetve az ott alkalmazni kívánt díjakkal kapcsolatban, és többen kérték a Tiszántúli Református Egyházkerület, illetve dr. Fekete Károly püspök állásfoglalását is. A fenti ügyben a Tiszántúli Református Egyházkerület az alábbiakat kívánja közzétenni.
- 2015/06/09
Nemzedékek közötti hídépítés- Szeretethíd Debrecenben
Nemzedékek közötti hídépítés- Szeretethíd Debrecenben
Május 29-én, pénteken a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és a Dóczy Református Gimnázium több osztálya, mintegy 110 gimnazista vett részt a Szeretethíd Kárpát-medencei református önkéntes napok keretében a debreceni Honvédtemetőben hadisír-gondozáson Sajtos Szilárd százados, tábori lelkész vezetésével.
- 2015/06/03
Szeretethíd Debrecenben 2015-ben is
Szeretethíd Debrecenben 2015-ben is
Tavaly több mint 16 000 résztvevője volt a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd - Kárpát-medencei református önkéntes napok - programjának, amelyet idén is megszerveznek a cívisvárosban. A rendezvény debreceni megnyitóját idén a Pallagi úti Idősek Otthonában tartják május 30-án, ahová a tervek szerint nosztalgia villamossal juthatnak ki az érdeklődők, akiket süteménnyel kínálnak majd meg a villamoson az önkéntesek.
- 2015/05/28
A Szentlélek fordulatot hoz életünkbe
A Szentlélek fordulatot hoz életünkbe
Az első pünkösd egyedi csoda. Felidézhető és fel is idézzük, de ugyan olyan formában, ahogyan egykor történt megismételhetetlen. Az a nap lett az első keresztény gyülekezet születésnapja, az egyház startvonalra állítása. Személyválogatás nélküli volt a Lélek áradása. A külsőségek megismételhetetlenek, de van, amit meg tudunk ismételni, van, ami folyamatos, mert a Lélek áradása nem korhoz kötött, hanem kortalan – mondta Pünkösd első napján prédikációjában a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
- 2015/05/24
Iskola- és Diakóniai Bizottsági ülések a Nagykunságban
Iskola- és Diakóniai Bizottsági ülések a Nagykunságban
2015. május 18-án Mezőtúron ülésezett a Nagykunsági Református Egyházmegye Iskolabizottsága, míg május 19-én a Diakóniai Bizottság találkozóját Tiszaszentimrén tartották. Az üléseken többek között a közeljövő terveiről volt szó.
- 2015/05/20
Kerületünk Elnökségével is találkozott Orbán Viktor
Kerületünk Elnökségével is találkozott Orbán Viktor
Egész napos látogatást tett május 18-án, Debrecenben Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke nem csak a város vezetésével, hanem a Tiszántúli Református Egyházkerület új elnökségével is találkozott. A kormányfőt és a kíséretében jelenlévő minisztereket, képviselőket Dr. Fekete Károly püspök és Dr. Adorján Gusztáv főgondnok fogadta a Püspöki Hivatalban.
- 2015/05/18
Pünkösdi túra a Középkori templomok útján
Pünkösdi túra a Középkori templomok útján
A templomút egy szakaszára, a Reformáció örökségtúrára szervez első alkalommal nyílt és szervezett kerékpártúrát az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. A Középkori templomok útja ezúttal Záhonytól Fehérgyarmatig kínál számos látnivalót a pünkösdi túrán részt vevőknek. 
- 2015/05/12
Széles körű összefogás Kárpátaljáért
Széles körű összefogás Kárpátaljáért
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Református Szeretetszolgálat a Hajdú-Bihar Megyei, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamarákkal, valamint a hozzájuk csatlakozó médiatámogatókkal: a Hajdú-Bihari Naplóval, a Kelet-Magyarországgal és a Debreceni Városi Televízióval.
- 2015/04/29
Koncert a transzplantáció fejlesztéséért
Koncert a transzplantáció fejlesztéséért
Több százezer embert érint a vesebetegség valamilyen formája Magyarországon. Körülbelül 6 ezer ember áll művesekezelés alatt és közülük csak mintegy ezer ember neve szerepel a vese várólistán. Az ok, a félelem és a rosszul informáltság lehet. Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért, amelynek alapítója Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, éppen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél többeket pontosan informálhasson a vese transzplantációról, amely egy életminőséget nagyban javító rutin műtét. Az Alapítvány bemutatkozásképpen jótékonysági koncertet szervezett április 27-én este a debreceni Nagytemplomban.
- 2015/04/28
Egymás hite által
Egymás hite által
Nem csak a jubileum miatt volt más a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének 20. Bibliaiskolája, amelyet április 16 és 19 között rendeztek meg Berekfürdőn, csaknem kétszáz résztvevővel. 
- 2015/04/23