Rendszerüzenet
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ a GDPR rendelet szabályainak megfelelően, mely fájlok a látogató számítógépén tárolódnak.

Kerületi

Pünkösdi túra a Középkori templomok útján
Pünkösdi túra a Középkori templomok útján
A templomút egy szakaszára, a Reformáció örökségtúrára szervez első alkalommal nyílt és szervezett kerékpártúrát az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. A Középkori templomok útja ezúttal Záhonytól Fehérgyarmatig kínál számos látnivalót a pünkösdi túrán részt vevőknek. 
- 2015/05/12
Széles körű összefogás Kárpátaljáért
Széles körű összefogás Kárpátaljáért
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Református Szeretetszolgálat a Hajdú-Bihar Megyei, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamarákkal, valamint a hozzájuk csatlakozó médiatámogatókkal: a Hajdú-Bihari Naplóval, a Kelet-Magyarországgal és a Debreceni Városi Televízióval.
- 2015/04/29
Koncert a transzplantáció fejlesztéséért
Koncert a transzplantáció fejlesztéséért
Több százezer embert érint a vesebetegség valamilyen formája Magyarországon. Körülbelül 6 ezer ember áll művesekezelés alatt és közülük csak mintegy ezer ember neve szerepel a vese várólistán. Az ok, a félelem és a rosszul informáltság lehet. Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért, amelynek alapítója Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, éppen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél többeket pontosan informálhasson a vese transzplantációról, amely egy életminőséget nagyban javító rutin műtét. Az Alapítvány bemutatkozásképpen jótékonysági koncertet szervezett április 27-én este a debreceni Nagytemplomban.
- 2015/04/28
Egymás hite által
Egymás hite által
Nem csak a jubileum miatt volt más a Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének 20. Bibliaiskolája, amelyet április 16 és 19 között rendeztek meg Berekfürdőn, csaknem kétszáz résztvevővel. 
- 2015/04/23
„Bízzatok” – Hajdúvidéki Ifinap
„Bízzatok” – Hajdúvidéki Ifinap
A bizalom volt a fő témája az április 18-án megrendezett Hajdúvidéki Református Egyházmegye rendes, éves ifjúsági találkozójának. A 2015-ös esztendő központi ifjúságot érintő református témája a bizalom – ami köré idén a Csillagpontot is szervezik – az egyházmegyei találkozó tematikájában is ehhez igazodtak. A rendezvény helyszíne ezúttal - a hagyományoktól eltérő újításként - Tiszacsege volt, és a korábbi évekhez képest idén kibővült a korosztály is.
- 2015/04/23
Minden héten több tonna segélyszállítmány Kárpátaljára
Minden héten több tonna segélyszállítmány Kárpátaljára
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) minden héten útnak indul Ukrajnába. Több tonna vetőmagot, tartós élelmiszert, orvosi, gyógyászati segédeszközöket szállítanak a kárpátaljai rászorulóknak. A folyamatos segítségre óriási szükség van: az ukrán konfliktus a határon túli magyarságot is gazdasági és társadalmi katasztrófa-helyzetbe sodorta.
- 2015/04/16
Hirdesd az Igét
Hirdesd az Igét
Április 20 és 25 között evangelizációs hetet szervez a Szatmári Református Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület.
- 2015/04/15
Vallás és Művészet a Felső Tisza-vidéken
Vallás és Művészet a Felső Tisza-vidéken
Nagy érdeklődés övezte a Középkori Templomok Útja program keretében megjelenő Vallás és Művészet a Felső-Tisza-vidékén nemrégiben megjelent kötet bemutatóját Nyíregyházán, melyet 2015. április 8-án tartottunk a Megyeháza Bessenyei Nagyteremében. A könyvbemutatót Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Kondra Laura, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Ügynökség ügyvezetője nyitotta meg. A rendezvényen köszöntőt mondott Sághi Attila, a Forster központ elnöke. A könyvet Kollár Tibor, a kötet szerkesztője mutatta be.
- 2015/04/10
Evangelizáció és imalánc a Szatmári Egyházmegyében
Evangelizáció és imalánc a Szatmári Egyházmegyében
Április 20 és 25 között három helyszínen tartanak evangelizációkat a Szatmári Református Egyházmegyében, az alábbi beosztás szerint:
- 2015/04/09
Elhívás az egyházmegyei csendes-héten
Elhívás az egyházmegyei csendes-héten
Huszonkét gyülekezetből összesen több, mint százan vettek részt az idei berekfürdői csendes-héten, amit a Hajdúvidéki Református Egyházmegye már több, mint 30 éve rendez meg minden tavasszal. A március 9-e és 13-a között megtartott hitmélyítő konferencia az „Erő a magasból, amely –ELHÍV – KIHÍV –MEGHÍV” címet viselte.
- 2015/04/09