Szenior képzési programot indít az 50 év fölöttieknek a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) szeptembertől, hogy a korosztály frissítse, bővítse ismereteit, és megőrizze szellemi aktivitását – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az egyetem rektora Debrecenben.
2016. június 5-én vasárnap, Sonkád Európa Nostra-díjas református templomában ünnepi istentiszteletre került sor, ugyanis lelkészi szolgálatában erősítették meg Tóth Lászlót, akivel Széles Szabolcs beszélgetett az Európa Rádióban.
A Tiszántúli Református Egyházkerület Hirdesd az Igét! programsorozatába bekapcsolódva a Bihari Református Egyházmegyében a zene és a művészetek nyelvén hirdették az Isten Igéjét.
A Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona és Fejlesztő Nevelés - Oktatást Végző Iskolája 25 éves lett. Az intézmény a születésnapját a „Lépj közelebb!” Fesztivál egész napos programjaival ünnepelte.
Immár több éves hagyományra tekint vissza, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat „Szeretethíd – Kárpát-medencei Önkéntes Napok” című rendezvényéhez hadisírgondozással csatlakoznak a Debreceni Református Kollégium és a Dóczy Református Gimnázium tanulói Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész vezetésével.
Többgenerációs gyülekezet címmel kisköri presbiteri találkozót tartottak Hajdúszoboszló- Téglás helyszíneken a Hirdesd az Igét! programsorozat Hajdúvidéki rendezvényeként.
A Református Egység Napja keretében Milotai Nyilas Istvánról emlékeztek meg a községben. A Milotai Nyilas István-emlékdíjat Szalay Kont, a Szatmári Református Egyházmegye esperese vehette át.
A Debreceni Református Kollégium Baráti Körének öregdiák találkozóját május 21-én tartották. A rendezvénynek a Kollégium díszterme adott otthont. A résztvevők felelevenítették az együtt töltött éveket, majd megemlékeztek a 110 éve született dr. Tóth Kálmánról, a 125 éve született Karácsony Sándorról és a 250 éve született Budai Ézsaiásról is.
2009. május 22-én Debrecenben megalakult az egységes Magyar Református Egyház. Erre 1881 óta nem volt példa, és a hivatalos döntéssel helyreállt az az egység, amelyet a történelem viharai szakítottak szét.
A Püspöki Hivatal előtt felújítási munkálatokat végez Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata - teljes útburkolat csere történik - emiatt a hivatalt nehezen lehet megközelíteni, valamint nem lehet parkolni az intézmény előtt ebben a hónapban.