Nyolc évig vezette a Magyar Református Szeretetszolgálatot Juhász Márton. A kuratórium 2024. június 24-i ülésén fogadta el az Alapítvány korábbi ügyvezető igazgatójának előterjesztését az ügyvezetői feladatok visszaadásáról.
Jubileumot ünnepelt a Szeged-Kálvin téri gyülekezet közössége: a 2024. augusztus 25-i istentiszteleten a templom fennállásának 140. évfordulójára emlékeztek. Busch Péter beosztott lelkipásztor beszámolója.
Augusztus 20., államalapítási ünnepünk alkalmából, magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Nagy Csaba Zoltán oboaművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának megbízott tanszékvezető egyetemi tanára. A református egyházhoz ezer szállal kötődő Nagy Csaba a Debrecen Televízió Esti közelkép című műsorának augusztus 26-i adásában volt Vojtkó Ferenc vendége.
A virágkarneválhoz kötődő református programokról szólt a Debrecen Televízió Erőnk forrása című műsora 2024. augusztus 22-én. Koncert a Kistemplomban, Életfa az Egyetemi Templom előtt és fogyatékkal élők alkotásai a Nagytemplom mögötti Emlékkert kerítésén – ezekről számolt be a legutóbbi adás.
„Az újkenyér arra hív, hogy engedjünk a birtoklásból és növekedjünk a létezés örömében, ahol kiderül, milyen nagy különbség van mozgástér szempontjából az aggódó, a gondviselést nem érző ember és a gondviselésben hívő ember mozgástere között” – hangsúlyozta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke 2024. augusztus 20-án, a debreceni Nagytemplom előtti kenyéráldás alkalmával.