Hálaadó istentiszteletet követően felavatták vasárnap a nyolc évtizeddel ezelőtt mártírhalált halt, a múlt század harmincas éveiben a távol-keleti Celebesz szigetén kórházat alapító Cseszkó Gyula (1902–1945) és felesége, Hadady Emma Róza emléktábláját a hódmezővásárhelyi ótemplom falán – számolt be a reformatus.hu.
Bohus Csaba Apagyon, Bohus-Kiss Ingrid Csenge pedig Napkor településen szolgál közel egy éve. A két nyírségi településen jól bevált szolgálatokat végeznek a gyülekezeti tagok, de új ötleteket is meg tudott már valósítani a két lelkipásztor.
A REFISZ Nyári Tábor egy minden évben megrendezésre kerülő református ifjúsági tábor, amelyben a fiatalok együtt kereshetik Isten közösségét és közelségét, illetve megélhetik egymás közösségét, hazatérve pedig megtalálhatják az otthoni közösséget.
A korábbi két hasonló alkalom hagyományát folytatva Konfirmandus Találkozót szervezett a Nagykunsági Református Egyházmegye 2025. június 13-án. Éger Ádám ifjúsági referens beszámolója.